Ez a történet nagyon személyes számomra, és nagyon friss, még mindig zajlik. Sokat elárul arról, mit üzen a tested bizonyos helyzetekben. A héten volt a fiam Szalagavatója. Nagyon vártam ezt az ünnepet, elképzeltem milyen lesz, ahogy táncot lejt az elegáns frakkjában, és jelképesen, de elindul a felnőtt élet felé. Aztán a készülődés közepette váratlan hírt kaptam: két héttel az esemény előtt tudtam meg, hogy nem lehetek ott.
Testi tünetek lelki okai
A testem hamarabb reagált, minthogy szavakba tudtam volna önteni az érzéseimet. Hátfájás, derékfájdalom, idegi feszülés – olyan tünetek, melyek napokig a mozgásomat is korlátozták, és ezzel megállásra kényszerítettek. Akkor még nem is tudtam pontosan, mi az, amire így reagálok, csak azt éreztem, hogy most valami nagyon mély érzelmi folyamat megy végbe mennem.
Így, hogy pár napja már túl vagyunk ezen az eseményen, a tüneteim enyhültek, de még nem tűntek el teljesen, hiszen a testem még dolgozik, ahogyan én is.
Ez a cikk nem egy lezárt történet, hanem egy folyamat közepén született megosztás, mely segít a bennem lévő érzelmek feldolgozásában egy olyan élethelyzetben, amikor a test üzen egy nőnek – egy anyának, aki olyan veszteséggel találkozik, amelyre nincsen társadalmilag elfogadott minta vagy forgatókönyv.
A test és lélek kapcsolata
A testünk számára az idő nem létezik, nem ismeri az időrendiséget. Könnyen lehet, hogy már régen túl vagyunk egy adott szituáción, vagy az még be sem következett, de a testünk már érzékeli a folyamatot, vagy csak jóval a történések után reagál, mintha kivárná azt a pillanatot, amikor nem tudjuk tovább tartani magunkat.
Hátfájás lelki okai
Hátunk gyakran olyan esetekben fáj, amikor túl sokáig voltunk erősek, túl sokáig alkalmazkodtunk vagy túl sokáig hallgattunk.
Derékfájás lelki okai
Derekunk akkor jelez, amikor megbillen a biztonságérzetünk, farokcsontunk pedig abban az esetben, mikor egy nagyon erős és ősi kérdés aktiválódik bennünk: „Megengedhetem magamnak, hogy megpihenjek? Van-e helyem ebben az egészben?”
A veszteség feldolgozása
A női test, ahogyan a női lélek is, különösen érzékenyen reagál, főleg, ha az anyasággal kapcsolatos a veszteség. Nem csak akkor, amikor egy gyermek fizikailag távolodik, hanem akkor is, amikor érzelmileg, vagy kapcsolatilag válik elérhetetlenné. Egy ünnep, ahová nem hívnak meg; egy döntés, amibe nincs beleszólásunk; egy kapcsolat, melyet mások szabályoznak. Ilyenkor gyakran megértőek vagyunk, mert nem akarunk konfliktust és nem szeretnénk még jobban nehezíteni a körülményeket. De a testünk nem logikusan működik, mert a testünk érez, és amit tudatosan nem gyászolhatunk meg, az gyakran fájdalomként jelenik meg.
A testünk arra is emlékszik, amit mi már elfelejtettünk, elengedtünk. Emlékszik arra, amit nem volt szabad kimondanunk, és arra is, amikor azért maradtunk csendben, mert féltünk, hogy ha szólunk, akkor még azt a keveset is elveszítjük.
Az idegi fájdalom sokszor ott jelenik meg, ahol a hangunk nem talált magának utat. Az izomfájdalom ott, ahol tartottuk magunkat, pedig nem volt miből, mert nem volt hozzá erőnk. Amikor pedig a mozgásunkra is kihatnak ezek a fájdalmak, az nem mindig azt jelenti, hogy nem mehetünk tovább, hanem azt, hogy talán itt az ideje visszahelyezkedni saját magunkba.
Figyelj rá, mit üzen a tested
Ez a történet segített felismernem, hogy nem kell mindig mindent elbírnom, nem kell mindig mindent megértenem, és nem kell mindig erősnek lennem ahhoz, hogy értékes legyek. A gyógyulás számomra nem ott kezdődött, amikor enyhült a fájdalom, hanem amikor megálltam, és komolyan vettem a testem üzenetét. Hiszen a testünk nem ellenünk dolgozik, hanem értünk. A belső stabilitás nem nyugalom, és nem is az, hogy minden rendben van, hanem az, hogy itt van alattam a testem, még akkor is, ha fáj, ha valami vagy valaki hiányzik, és akkor is, ha mások nem értenek meg. S amikor ezt már nem csak a fejünkben gondoljuk így, hanem elkezdjük átérezni, akkor a testünk lassan, de elkezd engedni.
A fájdalom most már halkabb, mint két hete, de még itt van, és ez rendben is van. Ma már nem gyógyulásként tekintek erre a folyamatra, sokkal inkább egyfajta feldolgozásként, egy belső átrendeződésként, ahol a testem és a lelkem próbál egy új egyensúlyt találni. Nem lett minden megoldva, de már nem ugyanott tartok, mint ahol akkor voltam, amikor a testem először megszólalt.
Ha ezt olvasva magadra ismertél, akár egy hátfájásban, akár egy kimondatlan veszteségben, akkor talán számodra sem az a legfontosabb kérdés, hogy mikor fog ez elmúlni, hanem az, hogy mit üzen a tested, mit próbál meg megtartani benned, amire eddig nem figyeltél?
Az első, valódi lépés a figyelem. A többi csak ezután jön, lassan, a saját ritmusában.
