„Ha meg tudtad álmodni, meg is tudod tenni!”
Ezzel a Walt Disney idézettel fogadott reggel a naptáram, és azon gondolkodtam, hogy vajon hányszor hallottam már az álmokkal kapcsolatban ezt a mondatot az életem során, akár gyerekként, akár felnőttként.
Nektek hányszor mondták ezt, hányszor hallottátok már? Százszor, ezerszer? Már közhely. Álom. Annyit mondjuk, halljuk – de ha belegondoltok egy kicsit, hihetetlenül nagy ereje van ennek a mondatnak.
Az álmaink, a képzeletünk, a gondolatunk, az csak a sajátunk. Egészen addig, amíg valóra nem váltjuk. Persze vannak olyan gondolatok, amik tényleg csak álmok és meg kell hagyd tartsuk magunknak. Azonban lehet olyan nagyot álmodni, amivel saját magadnak is és másoknak is segíteni tudsz, amivel hozzá tudsz járulni ehhez a világhoz. Nekem most ez az oldal az, amivel megpróbálok segíteni. Az, hogy változtatni tudok az eddigi megszokásaimon, berögződéseimen, mintáimon, az egy hatalmas lépés számomra.
Az álmaink mellett azonban az is nagyon fontos, hogy meg tudjuk élni a pillanatokat, hogy jelen legyünk a saját életünkben, mert ha nem arra figyelünk ami itt és most van, akkor nagyon gyorsan el fog szaladni mellettünk minden.
Most álljatok meg egy kicsit, és ha még nem tettétek, nézzetek ki az ablakon – mit láttok? Mi az, amit érdemes meglátni? Helyezkedjetek bele abba a pillanatban egy kicsit… Bár nekem ki kellett menni a gangra, hogy lefotózzam nektek azt a látványt, de itt van. Nekem ez az, amit reggel látok – a napfény áttör az öreg diófa lombja között, a madarak csicseregnek, a levegő kellemesen hűvös még csend van, és az ember azt érzi, hogy él…
Figyeljétek meg, milyen gondolataitok, milyen érzéseitek támadnak, ahogy kinéztek reggel az ablakon. Raktározzátok el ezeket az érzéseket! Azt, hogy mennyire jó abban az adott pillanatban ott lenni, meglátni az apróságokat, és örülni ezeknek a dolgoknak. Mert az a legfontosabb, hogy örülni tudjunk minden pillanatnak, és megéljük azt úgy, ahogy itt és most van!