Csomagolok. Már majdnem egy hete, és még nem vagyok kész. Nálam ez rekord lassúságnak számít, ugyanis akkora gyakorlatom van a költözésben, hogy egy ekkora lakás összepakolása kb 2 nap alatt szokott menni. De ez most más. Nem csupán egy új otthon felé vezető úton indulok el, hanem egy teljesen új élet, és egy új identitás felé is. Első hallásra ez talán pozitívnak tűnik, és természetesen az is, de egyben ez egy búcsú is. Mégpedig egy 22 éves időszaké.
Egy 22 éves időszak
20 éves koromban, rögtön a középiskola befejezése után, a főváros felé vettem az irányt egy jobb, fényesebb élet reményében. Persze a valóság messze távol állt az elképzeléseimtől, de szépen lassan megtanultam Budapest szabályai szerint játszani. Voltak nagyon szép pillanataim: itt találtam párra, itt születtek a gyermekeim, itt találtam meg a szakmámat, és itt születtek felejthetetlen barátságok. S akadtak bőven nehézségek: egy válás, a sok költözés, a vállalkozói lét buktatói, és egy testvér elvesztése. Még ha akarnám se tudnám felsorolni azt a rengeteg élményt, amit ennek a városnak, és az itt megismert embereknek köszönhetek. Akadtak azonban olyan ismeretségek, melyek meghatározóak lettek annak a nőnek az életében, akivé mostanra váltam.
13 évvel ezelőtt zöldfülű könyvelőként egy kis irodában kezdtem dolgozni, ahol az engem felvételiztető lány már az első pillanattól kezdve szimpatikus volt, hamar megtaláltuk a közös hangot. Időközben ez a lány is felnőtt, komolyodott, és egy olyan világot nyitott meg előttem 4 évvel ezelőtt, amit talán soha nem ismertem volna meg, ha ő nincs. Az önismeret és a spiritualitás mára nem csak az életem részévé vált, hanem hivatásom is lett. Közel 3 éve nyitottam meg a saját műhelyemet, ahol minden nap az a küldetés vezérel, hogy segítsek a hozzám fordulóknak mélyebben megismerni saját magukat, és ezáltal egy teljesebb életet élhessenek.
Az önismeret útja
Szintén ennek a barátnőmnek köszönhetem azt is, hogy miközben az önismeret útján terelgetett, olyan helyekre jutottam el, és olyan embereket ismerhettem meg az elmúlt 4 évben, akik gyökeres változást hoztak az életembe. Integrál terápia, reinkarnációs utazás, családállítás – ezek a tevékenységek, és az itt megismert emberek élettapasztalataikkal, tudásukkal, bölcsességükkel és látásmódjukkal formálták bennem azt a nőt, akiről korábban nem is sejtettem, hogy itt él bennem.
A sokféle terápiás módszer mellett persze nekem is bele kellett raknom a magam részét ezekbe a folyamatokba. Ezt hol jobban, hol rosszabbul sikerült megvalósítanom. Nem is olyan régen, 2 évvel ezelőtt volt olyan, hogy négyszer is nekifutottam ugyanannak a témának, mire végül sikerült megváltoztatnom az addigi rossz mintámat. Mert nekünk, segítőknek is szükségünk van egy vezetőre, aki a saját folyamatainkban támogat. S nekünk semmivel sem könnyebb megküzdeni a saját démonjainkkal, mint másoknak. Csupán egy kis előnnyel indulunk, mert tudjuk, kihez, hova forduljunk.
A párkapcsolat
Van azonban egy olyan életterület, ami a legtöbb ember számára talán az egyik legfontosabb, s mégis ebben vagyunk a legbizonytalanabbak: a párkapcsolat.
Az elmúlt 22 évben az én életemben is megfordultak férfiak, hosszabb-rövidebb ideig. Volt, aki hosszú ideig volt mellettem, s mégis keveset adott. S volt, aki rövid idő alatt is képes volt sok dolgot tanítani – nem feltétlen az életről, vagy a férfiakról, hanem saját magamról. Sokáig azt hittem, a gyermekeim édesapja, és az őt követő férfi voltak a szerelmi életem meghatározó alakjai. Az utóbbi időben azonban egyre inkább azt gondolom, hogy bár ők ketten is sokat hozzám tettek, de az igazi, mély változást az elmúlt 3 évben történt kapcsolódásaim hozták meg számomra. Ezek sokszor csak rövid, 2-4 hónapig tartottak, mégis tanulsággal szolgáltak.
Szépen lassan felébresztették bennem azt a szunnyadó női létezést, melyet talán kislánykoromban éltem meg utoljára. Amikor még nem foglalkoztam azzal, ki mit gondol, kinek mi tetszik. Örömmel és kíváncsisággal tudtam az emberek és a világ felé fordulni. Aztán ahogy teltek az évek, és egyre több sérelem és bántás ért, ezeket a részeimet egyre mélyebbre temettem.
2 évvel ezelőtt azonban elkezdtem felfedezni, hogy ezek a tulajdonságaim nem vesztek el, hanem csak szunnyadtak a mélyben, s arra vártak, hogy újra felszínre hozzam őket. S akár hiszitek, akár nem, ez volt az egyik legnehezebb feladat, amivel a saját terápiáimon meg kellett küzdenem. 40 éves koromban el kellett kezdenem megtanulni, hogy egy nőnek nem kell mindig erősnek lennie, nem kell mindig, mindent egyedül megoldania, és hogy szabad segítséget kérnie. Ezek voltak azok a mintáim, melyeket transzgenerációsan hordoztam, s emiatt nagyon mélyen belém voltak vésődve. Azt nem állítom, hogy ezeket teljesen el tudtam már engedni, de jó úton haladok. S tudjátok, mi volt az az egyetlen, meghatározó dolog, ami elindította ezt bennem….?
Egy pillantás
Egy olyan férfi pillantása, akitől nem számítottam ilyesmire. Akit tizen sok évvel ezelőtt ismertem meg, majd elváltak útjaink, hogy 3 évvel ezelőtt újra találkozzanak. Ebben a három évben folyamatosan tanultam, és fejlődtem ebben a barátságban, s bízom benne, hogy ezt a támogatást a másik fél is hasonlóan élte meg. Egy olyan kapcsolódásnak, mely szépen lassan, lépésről-lépésre, szinte észrevétlenül épült, s mára egy olyan dologgá fejlődött, melyre még csak nem is gondoltunk. S hogy merre visz tovább az út? Erre még nem tudom a választ. S talán most még nem is kell tudnom. Az ajtó nyitva, a többi a jövő titka.