A tradícionális asztrológia világával úton-útfélen lehet találkozni, még azok is belefutnak, akár napi szinten, akiket egyáltalán nem is érdekel ez a téma. Pont ezért én nem szeretném ezen írások sorát gyarapítani, hiszen már a csapból is az folyik, hogy az egyik jegy ilyen meg olyan, a másik jegy pedig amolyan.
A mostani cikksorozatomban karmaasztrológia tanulmányaimat felhasználva azt szeretném bemutatni, hogy mennyivel többek és összetettebbek vagyunk annál, mint amit a Nap-jegyünk alapján mások gondolnak rólunk, vagy akár mi hiszünk önmagunkról.
Fontos kiemelnem, hogy az itt megjelenő leírások általános jellemzések, nem vonatkoznak mindenkire. Ahhoz, hogy tudjuk, kire melyik jegy és égitest hogyan hat, ismernünk kell a pontos születési időpontját (óra és perc), valamint a születési helyét is (ország, város).
Halak csillagjegy a karmaasztrológia szerint
Alapinformációk
- a Halak horoszkóp jelszava az egység, mottója: „Beleolvadok, elképzelek, elengedek”
- ideje február 19 – március 20.
- uralkodó bolygója a Neptunusz
- a 12-es ház tartozik hozzá
A 12-es ház
Az egyes házak az életünk egy-egy területét jelképezik az asztrológiában. A 12-es ház a magány, a titkok, a börtön, a kórház, az ezotéria és a titkos ellenségek háza. Karmaasztrológia szempontjából ez a karmikus adatbank, a magunk elől elzárt képességek és lehetőségek tárháza; azt tesszük ide, ami fáj, amit elrontottunk, amit nem akarunk látni.
Neptunusz – a halak uralkodó bolygója
Röviden az egyetemes szeretet, a belső fény, a spiritualitás, a tiszta fény befogadásának és a művészeteknek a bolygója. Házhelyzete megmutatja, mely életterületen nem látunk tisztán, ott van szükség az érzékek feletti érzékelésre. Ezt nem logikával kell megoldanunk, mert az úgy sem fog működni.
Halak Aszcendens (ASC)
Legképlékenyebb, nagyon lelki, megfoghatatlan, legkevésbé konkrét. Mindent átérez, különösen a fájdalmat, mindennel és mindenkivel egybeolvad, rendkívül érzékeny. A rutin untatja, hatalmas teherként nehezedik rá, minden áron ki akar bújni alóla, nem törődik a következményekkel. A külső közeg és a saját belső világa intenzíven hat rá, a kettő annyira szoros összefüggésben áll, hogy a külvilágot gyakran érzékeli a saját lelke kivetülésének. Probléma, hogy nehezen találja meg a valódi helyét a hétköznapokban, gyakran elkésik. Olyan közegben érzi jól magát, amely nem támaszt igényeket vele szemben, hanem elfogadja érzékenységét és bátorítja különleges látásmódját.
Felszálló Holdcsomópont (Sárkányfej) a Halakban
Nagyon sok földi élete volt már, precizitást, pontosságot hoz, előző életeiben az értelmét és a logikáját fejlesztette, számára a világ addig tartott, ameddig megismerte. Mindent tervszerűen csinál, gyakorlatias, lehet szőrszálhasogató; jól feltalálja magát a fizikai síkon, szorgalmas, jól működik a hétköznapokban. Ebben az inkarnációban le kell tennie az egoját, elhagyni a logikát és az intuíciót kell fejleszteni. Előtérbe kell helyezni a spirituális képességeit, kreativitását, fejlesztheti művészi érzékét. Önfeláldozást, önfeladást, empátiát, elfogadást, elengedést kell tanulnia.
Szaturnusz a Halakban
Mindent el kell engedni. Az egységet kell megélnie a legmagasabb szinten, le kell mondania az egoról, amiatt a sors mindig egy áldozati szerepbe kényszeríti, ami teljes lemondással jár. A cél a teljes elengedés, nem szabad semmilyen szinten ragaszkodni az anyaghoz, és akkor előtérbe kerülnek az okkult képességek. Lehet nagyon sikeres és kereshet sok pénzt.
Hold a Halakban
Átérzi az emberek fájdalmát, gondolatait, érzelmeit; minden mindennel összefolyik a számára, nincs határ közte és a világ között, erős intuíciók, empátia, gondoskodás jellemzi. A halak csillagjegy feladata, hogy odafigyeljen a határaira, ne akarjon egybeolvadni mindenkivel; mély érzelmeit ossza meg.
Chiron a Halakban
A Chiron (ejtsd: Kejron) egy Kentaur, ami a karmikus sebeinket mutatja a képletünkben. A Halakban álló Chiron túlzott önfeláldozással, áldozathozatallal kapcsolatos sebekre utal. Jellemző, hogy gyermekkora óta vágyik, vagy vágyat érez olyan dolgok iránt, ami elérhetetlen a számára. Van művészi képessége, ami fejlesztenie kell. Minden olyan állás jó neki, ahol megélheti a segítőkészségét és az érzelmeit.
A cikket az első éves tanulmányaim alatt készült jegyzeteimből írtam, a tanfolyamot várhatóan 2026 nyarán fejezem be, akkor fogok levizsgázni.
Kép: saját, Canva AI-al készült